Tisztelt Tagtársak! Kedves Barátok!

 

A Horthy Miklós Társaság tisztelettel hívja tagtársait 2018.06.17-én 10:00

órakor Horthy Miklós születésének 150.születésnapjának

megemlékezésére, a Hazatérés Templomában tartandó istentiszteletre.

 

Az istentisztelet után a Horthy Miklós Társaság nevében, gróf Klebelsberg

Kuno márvány tábla kerül felavatásra.

 

Ezt követően 11:30 órától egy kiváló festőművész, ZONTÁL (Horváth

Zoltán) Festmény kiállítása következik.

A kiállítás „ A HORTHY KORSZAK ARCKÉP CSARNOKA” címmel a korban

élő közéleti nagy személyiségeket mutatja be.

A gyűjtemény, Zetényi-Csukás Ferenc a H.M.T. elnökének tulajdona, aki

szívesen veszi, ha más helyszíneken is bemutatásra kerülhetnének a

festmények.

A kandallóban, már csak a parázs izott, elmúlott rajtunk az idő. A nap még szikrázóan sütött, amikor megérkeztem idős tanítómhoz, s mire hazafelé készülődtem, addigra öreg este lett…

-A nemzet fiainak regéiben a legkisebb királyfi, az egyszerű szegénylegény mellett Szent László, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, avagy Hunyadi János történeteit, tetteit élteti tovább a föld gyermeke; az egyszerű lelkületűnek mondott magyar paraszt. Hidd meg Öcsémuram, akiket a földművelők emlékezete évszázadokon keresztül megtart, azoknak igen nagy becsülete volt a saját korukban!

Ilyen derék ember volt egykoron, vitéz nagybányai Horthy Miklós, a kormányzó! Mert, akit a népe nem felejt, az örökké él, Fiam! - mondotta egykoron idős tanárom, s nekem minden nagyívű történelmi beszéd helyett, az ő szava többet jelentett.

Valahogy így, ilyen szelíd szeretettel viselte gondját szellememnek, pallérozta tudományomat a tanár úr, akihez évtizedek múlva is visszatértem, hogy tőle okuljak.

A tanár úrral való utolsó találkozásomnak már sok esztendeje.
Én mentem hozzá, de ő már nem várt meg: szeretett felesége után ment a Mennyeknek országába…

Lánya, könnyek között adta át a nekem szánt hagyatékát.

A gondosan becsomagolt dobozt féltő gonddal nyitottam fel és meglepődtem, amikor annak legtetejéből kiesett egy régi katonakönyv, s egy jólfésült fiatalember nézett rám vissza a képről.

Egyszeriben mindent megértettem…

A tanár úr a kormányzó úr alatt, a M. kir. Dobó István 14. honvéd gyalogezred karpaszományos tiszthelyetteseként szolgált.
A tanítómból öreg barátommá lett tanár úr, egész élete során a nép egyszerű fia volt…

…a szememből egy kövér könnycsepp útjára kelt, s lassan, fáradtan kicsordult…

1999 március első napja volt.

* * *

Közel egy évszázad távlatából több kérdés tolakodik az elmémbe; vajon volt már olyan jeles kritikus, akinek eszébe ötlött, hogy 1920. február havában a Habsburgok bukása után, egyedül Magyarország állította vissza a királyság intézményét, miközben a többi utódló államból köztársaság lett?

S vajon eszükbe jut-e, hogy Horthy Miklóst 1920. március 1-én okkal választották a nemzet kormányzójává?

1925- ben jegyezte fel gróf Albin Schager osztrák legitimista (!) pártvezető:

„Nem lehet érdekünk, hogy Horthyt megbuktassuk. Ellenkezőleg: örülhetünk, hogy egy konzervatív beállítottságú férfi áll a kormányrúdnál, most, amikor egyáltalán nem rózsás Magyarország politikai helyzete.”

A gróf jól mondotta.
Jómagam is bizton állíthatom, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg nélkül, ma nem létezne Magyarország!

 

 

ISTEN ÁLDJA,VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS EMLÉKÉT ÉS KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSÁNAK JELES DÁTUMÁT!

TELT HÁZ ZETÉNYI CSUKÁS FERENC A NEMZETI HADSEREG CÍMŰ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJÁN!

  1. március 3-án,18h-kor a Polgári Mulató (1053. Budapest, Kossuth Lajos u. 17sz) nagytermében, ill tartottunk egy szerény könyvbemutatói is a kormányzó úr tiszteletére.

Nézem én ezt a sokat megélt, régmúlt időkből itt maradt idős barátomat és megidézem magamban a „nagy párossal” való valamennyi találkozásomat. Milyen is az élet, néha még ő is téved, utoljára hagyta meg ezt a kiváló vadászpilóta főhadnagyot.

Az utolsó „Pumát”, az utolsó „mohikánt”…

Arcát a kor baltával faragta, megfáradt teste, már nem az igazi, csak szeme villanása a régi.
Ma olyan feladatot vállalt, amely a legnehezebb:

Bajtársat temetni jött, amit rajta kívül senki más nem tehetett.

A Takarodó utolsó hangját is elfújta a trombitás és elhúzott a fejünk felett a Gripen-pár…

Felnéz.
Pilóták…vadászok…az ég védelmezői…
Meleg mosolyok, kézszorítások, emlékezés.
Mégis bajtárs-magány...

Elébe állok. Megismer.
Megölelem, megcsókolom.

Vitéz Frankó Endrét a 101/3. Drótkefe század főhadnagyát, az utolsó Pumát, az utolsó mohikánt…

Közben János bácsi „Sminyu” a Hadak Útjáról üzen nekünk:

Felettünk elrepül egy utasszállító repülő, s a távolban egy vörös, üvöltő puma – mint egykoron ő – büszkén és elégedetten elmosolyodik….

Az ég kék.
A felhők felett béke van.

Zetényi-Csukás Ferenc

2018.március 10

A Horthy Miklós Társaság CLUB-napot tartott a Attila Hotel Horthy-termében

(1039. Budapest, Attila u. 20. sz.) 2018. május 24.-én, 18h-kor, , ahol egy

különleges emberrel és életúttal ismerkedhettünk meg.

Zetényi Csukás László (a HMT. Komárom-Esztergom megye elnöke)

előadása az SMS Szent István csatahajó tragédiájáról és

megtalálásáról szólt.

Soha nem hallott értékes beszámolót és képvetítést láthattak a

rendezvényen résztvevő vendégek.

Publik Antal előadóművész tagtársunk emelte egy verssel a rendezvény színvonalát.

Végül a vezetőség egy emléklappal köszönte meg értékes munkáját.

HORTHY MIKLÓS TÁRSASÁG

A „márciusiak” és Horthy Miklós kormányzó előtt hajtottunk fejet Kenderes városában.

Mikoron 1848-ban a betyárok a szabadságharc mellé állottak, úgy állottak tisztes csapatom mellé a mai betyárok. Nagyrangúak és magas hivatalt vivők gyűltek össze a puszta mostohafiaival.

Ragyogjon fennen csillagom, vigyen magasra fényes szerencsém:

Nálam mindenki marad egy.
Sem nagyobb, sem kevesebb!

Zetényi-Csukás Ferenc

2018.március 15

Horthy Miklós Társaság hivatalos weboldala | © 2010-2015.
Copyright © 2015. | IT for you - Informatikai szolgáltatások | Minden jog fenntartva.