Gróf Klebelsberg Kunó a trianoni Magyarország kultúrpolitikájának rendkívüli éleslátással megáldott egyénisége volt. Amit maga körül teremtett élete munkájával, azzal mindvégig a nemzet javát szolgálta. Tudta jól, hogy az emberi lélek és a szellem mozgatja a világot, és annak gazdagítása, tudással való bővítése adja a lehetőséget a társadalomnak a növekedésre.
Kultuszminiszterként olyan közoktatási és kulturális programot hajtott végre, amellyel a magyarság Európához való felzárkózását alapozta meg a Trianon utáni csonka hazában. Munkássága, életének tisztasága, tehetsége, követendő példa.
Az alábbiakban gróf Klebelsberg Kunóné Életutunk címmel megjelent visszaemlékezé-seiből mint leghitelesebb forrásból idézünk, adunk közre szemelvényeket.
A szeretett férj életútja máig ható gondolatokról tesz tanúbizonyságot.
„Férjem az egyetem elvégzése után állami szolgálatba lépett. Hivatali pályáján gyorsan haladt előre. A miniszterelnökségen osztálytanácsosi rangot ért el. 1903 óta előadóként működött, s hosszabb ideig vezetője volt a III. ügyosztálynak. 1910-ben a Közigazgatási Bíróság ítélőbírájává nevezik ki. 1914 elejétől a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkára, de március 19-től Tisza István javaslatára miniszterelnökségi államtitkár. 1921 decemberétől Bethlen István miniszterelnök kormányában előbb belügyminiszter, majd 1922 májusától vallás- és közoktatási miniszter (röviden : kultuszminiszter). Látta, hogy a Trianon által földre kényszerített nemzetet fizikai erővel lábra állítani nem lehet, ezért a szellem erejével, a kultúra fölényével akarta felvértezni.
Többször kijelentette:
A politikai demokráciát meg kell előznie a kultúr-demokráciának. Akiknek a népek sorsa felett szavazatukkal, hozzászólásukkal dönteniük kell, azoknak előbb meg kell szerezni a szükséges elemi ismereteket, s a közéletben való részvételhez elengedhetetlen állampolgári érzületet. A kultúra kenyér és hatalmi kérdés, azért a kultusztárca az adott viszonyok között honvédelmi tárca. Nem akarunk mindig félárnyékban ülni, nem akarunk mindig nyomorogni és nélkülözni, pusztulni és tengődni, hanem az erkölcs és tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termékenységét, és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, függetlenebbek és mindenekfelett öntudatosabb magyarok akarunk lenni.
Alkotó-építő munkájának eredményei:
5.000 népiskola (elemi) felépítése, főleg az elhanyagolt Alföldön, tanyasi iskolák is.
Az elcsatolt, menekült egyetemek elhelyezése, a pozsonyi „Erzsébet” és a kolozsvári „Ferenc József” Tudományegyetem. Előbbit Pécsre, utóbbit Szegedre telepítették át. 1.500 népkönyvtár, főként a falvakban, kisebb településeken. A debreceni Tisza István
Egyetem - amely 1914 őszén kezdte meg működését – építkezéseinek befejezése.
Külföldi egyetemeken tanuló magyar ifjak számára Collegium Hungaricumok (Bécs,Berlin, Róma) alapítása. Tihanyi Biológiai Intézet. Az ógyallai Csillagvizsgáló elhelyezése a Svábhegyen. A szegedi Dóm téri egyetemi épületek, a dóm téri pantheon, Tisza parti klinikák, Testnevelési Főiskola. Budapesti Fedett Uszoda. Művelődéspolitikájának alaptétele volt a szakemberképzés, a tudományos utánpótlás. Ezért létesítette a Collegium Hungaricumokat és a szegényebb egyetemi-főiskolai hallgatók számára az állami ösztöndíjakat. Vezérkart akart nevelni nemzetének azokból, akik a legjobb kiképzésben részesültek, nyelveket tanultak és elsajátították az európai modort.
Akiben tehetséget látott, annak munkáját mindenben szemmel tartotta. Szent-Györgyi Albertet ő hívta haza külföldről a szegedi egyetemre. Hogy véglegesen itthon tartsa, aRockefeller-Alapból biztosított intézete számára korszerű felszerelést. Mikor Szent-Györgyi Albert megkapta a Nobel-díjat férjem már nem élt. Hazatértekor első útja, férjemnek a Fogadalmi templom kriptájában álló koporsójához vezetett, hogy megköszönje emlékének amit neki és érte tett.
A szegedi építkezéseknél az egyház, az állam és a város érdekeit kellet összehangolni. Ezt férjemnek erős szervezőképességével sikerült elérnie…. A tér felavató ünnepére 1930 őszén repülőgépen érkezett Szegedre. Akik akkor mellette lehettek, emlékeznek arra a túláradó, örömteli meghatódottságra, amellyel a tanyák világában előtűnő iskoláiban gyönyörködött.
Amikor a székesegyház és a város összes harangjai megkondultak, megindult a napsütötte,
általa elképzelt-alkotott téren a fölvonulás a Kormányzó előtt, külön az egyház, a város, az egyetem és alkotók díszes menetei. Férjem vezette az alkotók menetét, mellette haladtak a dóm és a tér építőművészei: Foerk Ernő, Rerrich Béla, Dohnányi Ernő a Szegedi Mise komponistája utánuk a többi alkotók, festők, szobrászok, iparművészek, építőmesterek hosszú menetben az utolsó napszámosig, mind-mind valamennyien akik részt vettek a közös nagy munkában, és akiket mind - mint alkotó munkatársait - vezetett az államfő elé. A virágba borult tér megtelt ünneplőkkel. Ezrek ajkán szállt a magasba a Nemzeti Imádság. A teret betöltő tömeg, az államfő, a kormány, a törvényhozók, egyházi főméltóságok, a papság, a város képviselői, az egyetemek küldöttei, a diákság, a polgárság egyetlen közös nagy érzésben forrott össze férjem gyönyörű művének láttára. Ez valóban a nemzeti erők összefogását bizonyította.
Egyúttal ez volt talán az alkotó Klebelsberg legszebb, napja. Így született meg a szegedi
Dóm tér, a XX. század Magyarországának egyedüli építőművészeti produkciója.
A magyarságot a „katasztrófák nemzetének” nevezte, bár az a legnagyobb katasztrófák után is mindig képes volt a megújhodásra. A húszas években az anyagi eszközökhöz mérten minden országban megfeszített szellemi építkezés volt. Valóságos kultúrpolitikai verseny indult meg a nemzetek között. Nemzetközi fórumokon és a mind sűrűbben rendezett kongresszusokon és kiállításokon összemérték egymás tudományát, művészetét, technikai fejlettségét , iskolaügyük színvonalát. Férjem erre a kulturális nemzetközi versenyre akarta előkészíteni a magyarságot.
„Rettenetes volna lekésni arról a gyorsvonatról, amelyen Európa nemzetei robognak előre egy ma még beláthatatlan fejlődés hihetetlen távolságai felé”.
Lélekformáló munkájának feltétele a nemzeti lélek állapotának teljes diagnózisa. Ezt a történelem tanulságaiból iparkodik megállapítani. Átbúvárolja a nemzet múltját, hogy rátapintson a nemzet tipikusan visszatérő hibáira, hogy tervszerűen szembeszállhasson velük.
Ilyen lelki történet patológiai vizsgálódásai alapján három káros embertípust rajzol meg:
1. a passzív magyart, a Pató Pál-típust, aki csak magának él dologtalanul, és egykedvűen nézi a maga és a közösség sorsát.
2. a negatív magyart, akiben a tagadás szelleme testesül meg, csak a kritikában, mások munkájának a lebecsülésében éli ki magát anélkül, hogy valaha is pozitív terven törné a fejét, s a bús, kesergős szónoklat szemében már hazafias tettnek számít.
3. s végül a destruktív típust, aki már nemcsak tagad, de egyenest rombol, minden történeti talajt kirúgva lába alól, a nemzet hagyományait sárba tiporja.
Kárhoztatja azt a nemzeti hibánkat is, amely az ügyek agyonbeszélésében mutatkozik meg. A különben sem túláradó energiánk kimerül a szavakban, s már nem jut kellő akaraterő a cselekvésre.
Magyarország a végig nem gondolt gondolatok hazája, ahol az emberek a logikai következtetéseknek fonalát csak addig a pontig vezetik le és követik, ameddig az az ő felfogásuknak kedvez, és nem mennek tovább, különösen akkor nem, ha a továbbvezetett konzekvenciák egészen más képet mutatnak.
Egyik beszédében férjem ezt mondta: Nekünk magyaroknak, nem szabad az ígéret földjére vezető ösvényen félúton összeroskadnunk. A magyar államférfiaknak négy tulajdonsággal kell rendelkezniök, hogy a magyar jövő útján biztosan járjanak: képzelőerő, optimizmus, alapos történeti és nemzeti hibáink ismerete. Az elesettséget hirdetőkkel szemben meghatározza az emelkedés egyedüli útját: bizalom – erőmegfeszítés – alkotás.
Férjemnek majdnem évente jelentek meg könyv alakban összegyűjtött cikkei, beszédei.
Ezek közül halála után kettőt a Magyar Tudományos Akadémia jutalommal tüntetett ki, a következő indoklással: gróf Klébelsberg Kunót mint publicistát, gondolatainak mélysége és gazdagsága, írásainak hatalmas meggyőző ereje, a kultúrának fenntartásáért és kiépítéséért folytatott agitációjának páratlanul magas színvonala, a kultúrpropagandát s vele a revíziót szolgáló cikkeinek diplomáciai művészete és finomsága, a világgazdaság és a világpolitika szempontjából a természettudományok és a technika óriási nagy jelentőségének kiemelése az életben, a világpolitikai és világgazdasági válság közepette a magyarság és az emberiség jövőjébe vetett mélységes hite, s a cikkeiben megnyilvánuló sokoldalú tudás, lelkesedés és hazaszeretet jellemzi. A bizottság a Kónyi Manó jutalomra gróf Klebelsberg Kunó Világválságban és Utolsó akkordok című munkáját ajánlja.
Az elsőben terveket, a másodikban eredményeket adott.”
Jó szívvel ajánlom a H.M. Társaság honlapja olvasóinak: ha nemes, szép gondolatokra vágynak keressék, olvassák a máig párját ritkító egykori kultuszminiszterünk könyveit, írásait.
2009. április
vitéz Lovag Viktória
a könyvismertető szerzője, összeállítója,
a Horthy Miklós Társaság tagja.
A fent idézett ÉLETUTUNK c. könyvet kiadta a Kereszténydemokrata Néppárt Szeged városi Szervezete 1992