Bevezetés helyett
Az 1956-os magyar forradalom, ha rövid időre is, de lelket öntött a nyolcvannyolc éves Kormányzóba, s reménysugarat ébresztett benne, hogy szeretett hazáját hamarosan viszontláthatja. Tudjuk, a keserű emigrációban eltöltött évek mély testi, de főleg lelki nyomot hagytak benne, melyet emlékiratainak talán legszebb mondatai így jellemeznek: „Gondolataim az Atlanti-óceán partjáról szüntelen hazaszállnak a Duna-Tisza partjaira, édes hazámba, melyet számomra a világ legszebb országa sem pótolhat. Itt naponta látom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét, és gyönyörködöm benne. Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és a magyar nép körébe vonz!” Aki ilyen mondatokat képes papírra vetni, annál érthető, hogy az utolsó szalmaszál elvesztése, amit a forradalom jelentett, számára nem túlélhető. A forradalom leverése után a Kormányzó mély apátiába zuhant, s bár orvosai szerint szervi bajban nem szenvedett, 1957. február 9-én visszaadta lelkét teremtőjének.
Sírja a lisszaboni Angol Katonai Temetőben évtizedekig zarándokhelyül szolgált a Portugáliába látogató magyarok és nem magyarok számára. E sírban kellett bevárnia, amíg hazájában olyan politikai helyzet alakul ki, hogy hamvai és az időközben elhunyt felesége, jószási Purgly Magdolna és kisebbik fia, ifj. Horthy Miklós hamvai végakaratuknak megfelelően a kenderesi családi sírboltba kerülhettek.
Az újratemetés
A hazahozatal kezdeményezője vitéz Dávidházy András hosszújáratú tengerészkapitány, a Magyar Tengerészek Egyesülete tiszteletbeli elnöke volt, akinek elképzelése egybeesett a Horthy Család tagjainak, így elsősorban özvegy Horthy Istvánné és fia, a Kormányzó unokája, ifj. Horthy István elképzelésével. Az ügy mellé, saját lehetőségeit kiegészítendő, Szimon Miklós bőkezű támogatókat tudott találni vitéz Dávidházy András és vitéz Juba Ferenc kapitányok személyében, valamint olyan segítőtársakat, mint Kéri Kálmán tábornok, az akkori országgyűlés korelnöke, a Kormányzó egykori szárnysegédje.
Az 1993. szeptember 4-én lezajlott újratemetés tízezreket, egyes becslések szerint hatvan-hetvenezer embert vonzott Kenderesre. A példaszerűen megrendezett temetés azonban nem volt állami ceremónia. Az Antall-kormány tagjai, látva a baloldali és liberális ellenzék harsány ellenzését, nem merték felvállalni, hogy Magyarország volt kormányzójának állami, méltóságát megillető temetést rendezzenek, s bár nem gátolták, sőt segítették az újratemetést, azon csak magánemberként vettek részt, sőt az addigra nagybeteg Antall József miniszterelnök még úgy sem.
Így bátran mondhatjuk, hogy bár az újratemetés megtörtént, a Kormányzó úr és családja tagjai végakaratuknak megfelelően hazai földbe kerültek, de az igazi, az állami újratemetés, mely egyben visszaadja vitéz nagybányai Horthy Miklósnak az őt megillető helyet, a magyar hősök és államfők sorában még várat magára.
Egy hálás magyar zsidó
Az akkori baloldali és liberális ellenzéki pártok, elsősorban az SZDSZ már az újratemetés hírére beindított gúny -és gyűlöletáradatával éles kontrasztot képezett, s jelenlévők ámulatát váltotta ki egy korosodó, középmagas, átlagosan öltözött úr, aki az újratemetésen egy hatalmas koszorúval jelent meg, melynek szalagján „Egy hálás magyar zsidó” felirat volt olvasható. Amikor valamelyik TV-társaság forgatócsoportja hozzálépett, kiderült, hogy az úr Blumgrund János, pozsonyi születésű, ma Bécsben élő magyar zsidó, aki szüleivel a Szlovákiában már 1940-ben jelentkező zsidóüldözések elől Horthy Magyarországára menekült. Itt biztonságban megélte a háború végét, majd édesapjával együtt a Rákosi rezsim Katonapolitikai Osztályának lett tartósan ottmarasztalt „vendége”. Blumgrund János, amikor 1956-ban módja lett rá, elhagyta Magyarországot, Bécsbe költözött, majd megismerkedett az ugyancsak menekült s fiát egyedül nevelő asszonnyal, Almási Szabó Katalinnal, akivel azóta is boldog házasságban él. Évekkel később, lelki beállítottságának és katolikus feleségének köszönhetően áttért a katolikus hitre, s azon ritka és szerencsés emberek közé tartozik, akiknek keresztapja őszentsége II. János Pál pápa.
A hittel együtt nevet is változtató, most már Almási Szabó János mély igazságérzettől vezérelve az 1989 előtti időkben jelentősen segítette az akkori úgynevezett „demokratikus ellenzék” tagjait, jó barátságban volt Krassó Györggyel, Zsille Zoltánnal, de barátjának mondhatja Lovas Istvánt, dr. Pákh Tibort és sok más ismert személyiséget.
A Kormányzó úrhoz köthető rendezvények
A naptár szerint haladva az első dátum, amiről minden évben megemlékezünk február 9-e, a Kormányzó úr 1957-ben bekövetkezett halála évfordulója. Megalakulásunkat követő első évben, azaz 2002-ben, az erről való megemlékezést a Szabadság téri, 1938-ban épült Hazatérés Templomában tartottuk, de beláttuk, hogy a megemlékezést nagyobb befogadóképességű templomba kell áthelyeznünk. Tudva, hogy a Kormányzó úr, noha maga református felekezethez tartozott, elfogadva felesége és az ország lakosságának többségi hitét gyakorta vett részt katolikus szertartásokon, a megemlékezést a Szent István Bazilikába helyeztük át annak méretei és reprezentatív volta miatt. A református rítus jelenléte érdekében a katolikus szentmisék végén meghívott református lelkész emlékezik és mond fohászt Magyarország egykori kormányzója lelki üdvéért. A megemlékezéseken a Vitézi Rend, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Cserkész Szövetség mellett részt vesznek az országban működő lovagrendek és polgári szervezetek, valamint megszámlálhatatlan magánszemély. A megemlékezések kezdetén és végén a szervezetek zászlódíszbe öltözött vonulása a kormányzó korát idézi.
Június közepén, általában hétvégén, legtöbbször egy újpesti moziteremben gyűlünk össze megemlékezni a Kormányzó úr 1868. június 18-i születésnapjáról. Az alkalomhoz illő fényképek plakátszerűre nagyított változataival díszített teremben felkért külső előadók, vagy a társaság erre vállalkozó tagjai méltatják társaságunk névadóját, kiemelve élete egy-egy fontosabb mozzanatát. Az összejöveteleket szavalatok és egyéb előadások teszik változatosabbá.
Szeptember másodikán, vagy annak környékén megemlékezünk a Pátyon 2001-ben felavatott 1945-utáni első Horthy utcáról az annak sarkán elhelyezett Horthy emléktáblánál. A szervezések munkája az itt lakó vitéz Székely Lászlóra és feleségére, Inkére hárul, akik e névadást a pátyi önkormányzatnál kiharcolták, és az emléktáblát is finanszírozták.
Az 1993-as újratemetésre emlékezve, minden év szeptember 4-ét követő vasárnapon Kenderesen gyűlnek össze a Kormányzó úrra emlékezők. A kenderesi önkormányzat, elsősorban vitéz Baranyi Mihály polgármester áldozatvállalásának köszönhetően ilyenkor nagyszabású ünnepségre kerül sor Kenderes (2004. óta ismét) város nagy szülöttje emlékére. A megemlékezéseket jó időben a Horthy-ligetben tartott szentmise és református istentisztelet vezeti be, majd ének és zeneszámokkal, illetve szavalatokkal váltakozva az egyes társaságok nevében megszólalók méltatják a Kormányzó személyét és életútját. A zárszót a mindig jelenlevő özvegy Horthy Istvánné főméltóságú asszony mondja, illetve amikor erre lehetősége adódik, akkor az eseményre ellátogató ifj. Horthy István, a Kormányzó úr unokája.
A 2002-es megemlékezés jelentőségét emelte, hogy abban az évben emlékeztünk meg vitéz nagybányai Horthy István tragikus haláláról. A 2003-as megemlékezés jubileuminak is volt mondható, hiszen akkor volt az újratemetés tizedik évfordulója, a 2004-es esztendőben pedig a Kormányzó-helyettes úr születése századik évfordulójára is emlékeztünk.
Bár nem vagyunk ezen megemlékezések effektív szervezői, mégis annyiban járulunk hozzá azok szervezéséhez, hogy saját tagjaink és más, az újságokon keresztül és egyéb módon szervezett érdeklődők számára bérelt buszokat biztosítunk, illetve ebédelési lehetőséget a Horthy-kastély éttermében.
A fent már említett születésnapra való megemlékezéshez hasonló módon emlékezünk meg a Nemzeti Hadsereg és annak Fővezére, a későbbi Kormányzó úr 1919. november 16-án történt budapesti bevonulásáról, de ezt az alkalmat összekötjük a szokásos éves közgyűlés megtartásával. Ilyenkor az elnökség ítélete alapján emléklapokat adunk át a társaság működését jelentősen támogató tagoknak és szimpatizánsoknak megköszönve ezzel önzetlen fáradozásukat.
Felelevenítve a háború előtt oly természetes hagyományt, az évet december 6-án, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnapon, az Újpesti Polgári Centrum színháztermében tartott műsoros esttel zárjuk, mely esten megemlékezünk vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója neve napjáról. A műsort valamely neves személyiség: Dögei Imre kisgazda képviselő, vitéz Döbrentei Kornél Balassi Karddal kitüntetett költő, Faludi Sándor, a Fidesz-MPSZ elnökségi tagja, vagy mint legutóbb Dr. Nemeskürty István professzor úr tart megemlékező beszédet, majd meghívott színészek és énekesek adnak elő hazafias verseket, énekeket. Így szerepelt már Tilly Gabriella, Jeszenszky Lara, Hormai József és Hatmath Albert énekesek Hegedűs Valér zongoraművész kíséretével, illetve hallottuk Gyantár Gábor és Reményi B. Csaba színművészek szavala-tait, illetve Pörzse Sándor televíziós szerkesztő házigazdai levezető szövegét.
Egyéb rendezvények
Hogy az egyoldalúság vádját elkerüljük igyekeztünk olyan eseményekről is megemlékezni, melyek eddig kimaradtak a konzervatív-nemzeti társaságok, vagy pártok rendezvényeiről. Ezek felvállalása nem csak az egyoldalúság elkerülését szolgálta, hanem azt a célt, hogy minél többször, több összefüggésben hangzik el társaságunk, azaz a Kormányzó úr neve, annál nagyobb elfogadottságot tudunk biztosítani a baloldal által annyira nem szeretett névnek.
Ezért folytattuk a társaság elnökének, e sorok írójának még 1998-ban, tehát még magánemberként elkezdett azon fáradozását, hogy kapjon emléktáblát az a Bauer Sándor 17 éves diák, aki tiltakozva az 1968-as cseh események és általában a kommunista rendszer ellen 1969. január 20-án a Nemzeti Múzeum lépcsőin felgyújtotta magát. Büszkén mondhatjuk, hogy a Magyar Nemzetben megjelent írásoknak, a Deutsch Tamás ifjúsági- és sport-miniszternek, Dávid Ibolya igazságügy miniszternek, Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint Mádl Ferenc köztársasági elnöknek írt leveleinknek végül is meglett az eredménye, mert 2001. október 17-én a Fidesz felavatta a Nemzeti Múzeum lépcsőin, Petőfi és Vasváry emléktáblájával szem-ben, Bauer Sándor emléktábláját.
Azóta minden évben, a még élő hozzátartozók jelenlétében, más szervezetek részvételével megemlékezünk Bauer Sándorról, példaképéről a cseh Jan Palachról, és az ugyancsak tűzhalált halt székely-magyar fiatalemberről, Moyses Mártonról is. A megemlékezések rendszeres közreműködői: Wittner Mária, Székely Kornél, vitéz Döbrentei Kornél, valamint a Fidesz, a KDNP és az Ifjúsági Keresztény-demokrata Szövetség képviselői. Rendszeresen megkoszorúzzuk Koszorús Ferenc vezérkari ezredes emléktábláját a Dohány utcai zsinagógával átellenben, aki Horthy Miklós kormányzó parancsára Európában egyedüliként reguláris haderőt vetett be a németekkel és kiszolgálóikkal szemben zsidók, jelen esetben negyedmillió budapesti zsidó honfitársunk védelmében. A 2004-ben tartott megemlékezésünkre eljött Koszorús Ferenc vk. ezredes Amerikában élő fia is.
Szorgalmazzuk, bár eddig nem sok sikerrel, Koszorús Ferenc vezérkari ezredes Budapest Díszpolgárává avatását.
Felháborodva azon, hogy a baloldali pártok: a Munkáspárt, az MSZMP és a magát európai szociáldemokrata pártnak beállító MSZP hatalmas koszorúkat helyez el minden év március 21-én az Újpesten még álló Tanácsköztársasági emlékműnél, elsőként kezdtünk megemlékezni az 1919-es véres Tanácsköztársaság áldozatairól, s ennek köszönhetően 2004. június 27-én a még élő hozzátartozók jelenlétében emléktáblát avattunk Újpesten, az ott meggyilkolt kilenc áldozat emlékére. Az emléktábla szövege nem rejti véka alá a történelmi tényeket, ugyanis a következő módon szól: A kommunizmus első magyarországi tombolása, a véres Tanácsköztársaság 133 napja alatt meggyilkolt újpesti honfitársaink Dezső Elemér, Hajden László, Martinovich Béla, Orczy Karó Imre, Papp Imre, Rojcsek László, Szűcs János, Takács Károly és egy „Ismeretlen, úriasan öltözött férfi” emlékére. Állíttatta a Horthy Miklós Társaság 2004-ben, haláluk 85. évfordulóján.
Az emléktábla avatáson beszédet mondtak: Dr. Raffay Ernő történész, Wittner Mária 56-os halálraítélt és vitéz Döbrentei Kornél költő.
Budapest, 2005. január
Dobai Miklós
elnök
